A címer leírása

 

Alul beékelt, hasított, álló tárcsapajzs első vörös mezejében, két ezüst pólyával vágott zöld talajon, órapárkányos, ezüst egytornyú templom nyitott kapuval, három ablakkal.Második fekete mezejében ezüst-fekete mező fölött, jobbra fordult ezüst sakkfigura, a huszár látható.

Az ezüsttel és vörössel vágott beékelésben, lebegő arany lombkoronából kinövő, balra fordult ezüst farkas ágaskodik, amint bal mancsával torkából egy tőrt kihúzni igyekszik. A pajzs fölött lebegő, ékköves, arany korona, kétoldalt zöld tölgy ág makkokkal, alul zöld betűkkel a község neve felírva: "Egyházaskesző"

A jelképek jelentése: Az első mezőben látható templom azt jelképezi, hogy a település egykor is templomos hely volt, erről kapta "egyházas" előnevét, melyet máig is visel. A két ezüst pólya a Bitva és a Séd patakokat szimbolizálja zöld mezőben, a vörös háttérről az elmúlt századok véres harcai és felperzselt házai juthatnak eszünkbe. A második mezőben egy fekete-fehér mezős sakktáblán álló sakkfiguráról a település jelentős szülöttjéről, Élő Árpádról, a nemzetközi sakkversenyeken is használatos " Élő-pontszám" pontozási rendszer megteremtőjéről kívántunk emléket állítani. A fekete-fehér szín a sakkjáték jellemző színei. A beékelt mezőben a Keszőicsalád címerképe láthatő, amelyet 1415-ben Zsigmond király a dományozott a Keszői és a Recsky családnak. A Keszőiek őse erről a településről vette nevét.

Körjegyzőségünk települései:

  • 1

Várjuk Önt!

Egyházaskesző várja Önt! Tisztelettel kérem, hogy látogasson el hozzánk! Lakóinak vendégszeretetével. természeti kincseivel, műemlékeinek szépségével és rendezvényeivel.

Lendvai Jánosné

Elérhetőségek

 
  +36 89 347 621
  +36 89 347 621
 8523 Egyházaskesző, Kossuth L. u. 76.

Kövessen minket a FB-on!